D. Tóth Kriszta lett a 2008-as év médiaszemélyisége. Ő az első női újságíró, aki ebben az elismerésben részesült, melyet előtte olyan televíziós újságírók kaptak meg, mint Baló György vagy Friderikusz Sándor. A díjat a Média 2003 Alapítvány ítéli oda minden évben egy, az országos sajtóban kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó és emellett magánemberként is hiteles személynek.

Nagyon örülök ennek az elismerésnek, mert D. Tóth Kriszta igen közel áll a szívemhez. Imádom rovatát, a Lolával az életet és a Híradóban is mindig reménykedve lesem a főcím utáni pillanatot, hátha ő lesz aznap este.

De nem csak ezért örülök, hanem azért is, mert a díjat egy olyan személy kapta, aki sokat tesz a társadalmi felelősségvállalásért. Aki vallja és éli, hogy mi nők sokféleképpen lehetünk boldogságok és jó anyák (leginkább annyiféleképpen, ahányan vagyunk). Számomra az ő példája is bizonyítja hogy  a női önmegvalósítás és kiteljesedés a munka (ha tetszik, karrier) területén nem zárja ki, hogy az illető egyidőben odaadó anya is lehessen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szocio.blog.hu/api/trackback/id/tr43927334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása